Közösségi oldalak

Labdarúgás

Az utólsó pillanatokban veszített pontokat a Vasas

Az utólsó pillanatokban veszített pontokat a Vasas

A sereghajtó Vasas FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia FC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján.

A két csapatot a meccs előtt hét hely és 21 pont választotta el egymástól a tabellán, de ez az első félidőben nem látszott a játék képén. Mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, ezért jó néhányszor a labdabirtoklással is meggyűlt a bajuk a csapatoknak. Kevés volt a tudatosan kidolgozott helyzet, a kapusoknak ennek ellenére akadt dolguk. Előbb Uram János ütötte a keresztléc fölé a labdát egy szabadrúgás után, majd Markek Tamás két hazai szöget után is nagy bravúrt mutatott be.

A második félidő minden tekintetben jobb játékot és némileg magasabb színvonalat hozott. Az 49. percben egy szöglet után Szolnoki Roland csúsztatta meg a labdát, majd a hosszú oldalon érkező Artem Favorov a kapuba továbbított. A 73. percben egyenlített a Vasas: a februárban éppen Felcsútról igazolt Urblík József egy sarokrúgás után távolról bombázott a hálóba. A 86. percben egy szabadrúgás után ugyancsak a szlovákiai származású középpályás talált be, ezúttal fejjel.

A végeredmény a 89. percben alakult ki, amikor egy pontos beadást a teljesen őrizetlenül hagyott Komáromi György lőtt a fővárosiak hálójába.

A két csapat legutóbbi két találkozója egyaránt 1-1-es döntetlennel zárult a mostani idényben.
Az angyalföldiek legutóbb november közepén nyertek bajnoki meccset hazai pályán, azóta hat meccsen csupán két pontot szereztek.

Borítókép: Facebook/Vasas FC

OTP Bank Liga, 29. forduló

Vasas FC-Puskás Akadémia FC 2-2 (0-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1458 néző
Vezette: Antal P.
Gólszerzők: Urblík (73., 86.), illetve Favorov (49.), Komáromi (89.)
Sárga lap: Szivacski (31.), Urblík (43.), illetve Golla (86.), Batik (92.)

Vasas FC: Uram – Szivacski, Otigba, Iyinbor (Cipf, 84.), Silye – Hinora, Berecz, Urblík, Szilágyi (Hidi, 50.) – Holender, Novothny

Puskás Akadémia: Markek – Brandon, Spandler, Golla, Szolnoki (Bartolec, 77.) – Levi, Batik (Plsek, 77.), Favorov, Komáromi – Gruber (Slagveer, 77.), Puljic (Zahedi, a szünetben)

MTI

Videó: M4sport



Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!