Közösségi oldalak

Labdarúgás

Az utolsó percbeni büntetővel verte a Mezőkövesd a Fehérvárt

Fotó: Gál Péter / Mezőkövesd Zsóry FC

A Mezőkövesd a 93. percben, büntetőből szerzett góllal 2-1-re legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Közepes iramban, viszonylag látványos fehérvári labdabirtoklási fölény mellett telt el az első félidő fele, majd az egyik kövesdi védő hibáját kihasználva Kastrati lőtt hat méterről nagy gólt. Nem sokáig örülhetett ugyanakkor a vendégegyüttes, a hazaiak ugyanis gyakorlatilag a középkezdés utáni első akciójukból – a fehérvári védelem hathatós segítségével – azonnal egyenlítettek. A szünetre így egyenlő állással vonultak a felek, ami nagyjából igazságosnak volt mondható.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék a mezőnyben, ugyanakkor kapura a Fehérvár volt veszélyesebb és a hajrához közeledve egyre inkább növelni tudta a nyomást. Ez a fölény viszont meddőnek bizonyult, a hátul jól tömörülő Mezőkövesd nem engedte kapura lövésig jutni az ellenfelet.

A csattanó a ráadásra maradt, a 92. percben egy hazai ellentámadás végén a csereként beállt Vajda lövését Serafimov kézzel blokkolta a tizenhatoson belül, így a fehérvári védő második sárga lappal kiállt, a Mezőkövesd pedig büntetőhöz jutott. A tizenegyest Drazic magabiztosan értékesítette, ezzel pedig a hazaiak otthon tartották a három pontot.

A kövesdiek így pályaválasztóként már hat bajnoki óta veretlenek, míg a Fejér vármegyei együttes egymás után harmadszor nem tudott nyerni, és idegenben a legutóbbi három meccsét kivétel nélkül elbukta.

OTP Bank Liga, 19. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 2-1 (1-1)
Mezőkövesd
Vezette: Berke
Gólszerzők: Besirovic (35.), Drazic (93., 11-esből), illetve Kastrati (34.)
Sárga lap: Karnyickij (21.), Kállai (30.), illetve Serafimov (25., 92.), Stopira (65.)
Piros lap: Serafimov (92.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Kállai, Lukic, Beriasvili, Filip – Karnyickij – Cseri (Brtan, 76.), Besirovic – Molnár (Vajda, 84.), Ephestion (Da. Babunski, a szünetben), Drazic

MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Fiola, Serafimov, Stopira, Heister – Flores, Dárdai, Christensen (Pokorny, 68.) – Kastrati, Kodro, Schön

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!