
Varazdat Haroján (b) és Mihajlo Meszhi (j), a Kazincbarcika és Kocsis Dominik, a Debrecen játékosa (k) a labdarúgó Fizz Liga 3. fordulójában játszott Kolorcity Kazincbarcika SC – Debreceni VSC mérkőzésen a mezőkövesdi Városi Stadionban 2025. augusztus 3-án. MTI fotó: Vajda János
A Kazincbarcika 2-1-re elvesztette pénteken története első hazai élvonalbeli mérkőzését a Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga harmadik fordulójában.
A találkozón pályafutása során először kapott lehetőséget az élvonalban a játékvezető Hanyecz Bence, a 33 éves sípmester ezt megelőzően 78 másodosztályú mérkőzést vezetett. Az összecsapáson korán vezetést szerzett a Debrecen, igaz, Szécsi 19. percben lőtt góljához kellett a Kazincbarcika kapusának ügyetlen mozdulata is. A házigazda a félidő hajrájában pörgött fel, több veszélyes lehetőséget is kidolgozott, majd a ráadásban egy nagy bedobást követően egyenlített.
Térfélcserét követően közel húsz perc után ismét a Debrecen került előnybe: Gyollai, a Kazincbarcika kapusa ezúttal is főszereplő volt, az ő szabálytalansága után ítélete meg első büntetőjét Hanyecz az NB I-ben, Dzsudzsák pedig magabiztos végrehajtónak bizonyult. A túloldalon a frissen igazolt és csereként pályára lépett Meshack gyorsan egyenlíthetett volna, de közeli lövését blokkolták. A Kazincbarcika ennél közelebb már nem került a pontszerzéshez, a Debrecen magabiztosan őrizte meg minimális előnyét a hajrában.
A mérkőzést Mezőkövesden rendezték, a Kazincbarcika otthona ugyanis egyelőre nem alkalmas NB I-es mérkőzésre.
Fizz Liga, 3. forduló:
Kolorcity Kazincbarcika SC-Debreceni VSC 1-2 (1-1)
Mezőkövesd
Vezette: Hanyecz
gólszerzők: Harojan (45+1.), illetve Szécsi (19.), Dzsudzsák (65., 11-esből)
sárga lap: Gyollai (63.), Könyves (78.), illetve Kocsis (23.), Szécsi (53.), Dzsudzsák (53.)
Kolorcity Kazincbarcika SC: Gyollai – Schuszter (Slogar, 74.), Harojan, Meszhi, Baranyai, Sós – Szőke (Makrai, 83.), Kártik, Szabó M. (Meshack, 65.) – Könyves, Major (Ferencsik, 83.)
DVSC: Varga Á. – Dacosta (Tercza, 87.), Lang, Mejías, Guerrero – Batik, Szűcs T. – Kocsis (Gordic, 69.), Dzsudzsák (Manzanara, 76.), Szécsi (Komáromi, 69.) – Bárány (Djokic, 87.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
