Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Vasas és a Honvéd is kikapott – NB II-es eredmények

A Vasas és a Honvéd is kikapott – NB II-es eredmények

A Vasas FC és a Budapest Honvéd is idegenben veszített a labdarúgó NB II hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Az angyalföldiek – immár Pintér Attila vezetőedző irányításával – 3-2-re kaptak ki a Soroksár otthonában, a huszadik perctől emberhátrányban játszó kispestiek pedig 3-1-es vereséggel távoztak Csákvárról. A Vasas három győzelem és egy döntetlen mellett harmadszor kapott ki az NB II-ben, a Honvédnak két siker és egy döntetlen mellett ez már a negyedik veresége volt.

A Mezőkövesd otthon 4-1-re verte a Kisvárdát. Az előző idényben még mindkét csapat az élvonalban szerepelt, de a másodosztályban már mindkettő túl van egy edzőváltáson. A borsodiakat irányító Csertői Aurél ezen a mérkőzésen mutatkozott be az NB II-ben új csapata kispadján.

Merkantil Bank Liga, 7. forduló eredményei:

Aqvital FC Csákvár-Budapest Honvéd FC 3-1 (2-0)
Soroksár SC-Vasas FC 3-2 (2-1)
FC Ajka-Budafoki MTE 2-2 (1-1)
HR-Rent Kozármisleny – Opus Tigáz Tatabánya 3-2 (1-1)
Gyirmót FC Győr-Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (1-0)
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 4-1 (2-0)
BVSC-Zugló – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0

Hétfőn játsszák:
Kolorcity Kazincbarcika SC-Szentlőrinc SE 20.00

Még több Labdarúgás