Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A kék-fehérek ezzel lezárták hárommeccses vereségsorozatukat, és négy találkozó után újra győzelmet arattak.

A mérkőzés elején kiegyenlített volt a labdabirtoklás, de az MTK veszélyesebben támadott. Kata fejese a lécet találta el, majd Komáromi 15 méteres lövését védte Engedi. A 26. percben aztán már a Vasas kapusa is tehetetlen volt: egy kifejelt labdát Komáromi 18 méterről, kapásból bombázott a bal alsó sarokba. A gól után sem változott jelentősen a játék képe, a Vasas támadásaiban kevés veszély rejlett, így Vargának a szünetig mindössze egyszer kellett védenie.

A fordulás után Kovácsréti beállítása lendületet adott a vendégeknek. Tóth Milán ziccerét Varga hárította, majd Koszta előtt adódtak nagy lehetőségek, de a Vasas támadója nem tudott betalálni. A folytatásban a cserék után kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, Pethő is kihagyott egy helyzetet, a másik oldalon pedig Komáromi szöglet utáni fejesét Molnár a gólvonalról mentette. A hajrára az MTK emberhátrányba került, miután a 76. percben kiállították Kovács Patrikot, de a Vasas a létszámfölényt sem tudta kihasználni. A kék-fehérek így megőrizték előnyüket, és otthon tartották a három pontot.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

MTK Budapest–Vasas FC 1–0 (1–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Vezette: Hanyecz
Gólszerző: Komáromi (26.)
Sárga lap: Baráth (60.), Rab (62.), Csóka (84.), Pávkovics (91.)
Piros lap: Kovács P. (76.)

MTK Budapest: Varga B. – Armalas, Beriasvili, Radic, Kovács P. – Kata, Zeljkovic – Jurek (Hinora, 65.), Zubor (Varju, 83.), Komáromi – Kerezsi (Nyers, 76.)

Vasas FC: Engedi – Pávkovics, Baráth, Csóka, Doktorics – Rab (Mezei, 67.), Hidi (Pálinkás, 83.) – Horváth R. (Kovácsréti, a szünetben), Urblík J., Tóth M. (Molnár Cs., 67.) – Koszta (Pethő, 67.)

MTI

Videó: M4Sport.hu