Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Puskás Akadémia legyőzésével a ZTE is biztos bennmaradó

A Zalaegerszeg hazai pályán egygólos győzelmet aratott a dobogós helyekért küzdő Puskás Akadémia felett a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A kék-fehérek sikerükkel matematikailag is bebiztosították élvonalbeli tagságukat, míg a negyedik felcsútiaknak megszakadt az öt körön át tartó veretlenségi sorozatuk.

Mindkét csapat támadólag lépett fel és nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe, így az első 15 perc annak ellenére élvezetes futballt hozott, hogy helyzetek nem alakultak ki. Az idő múlásával meddő és kiegyenlített mezőnyharccá szelídült a találkozó, amit az is jelez, hogy alig volt kaput eltaláló kísérlet. A hazai kapusnak háromszor, a vendégnek kétszer kellett közbeavatkoznia, de bravúrra egyiküknek sem volt szüksége, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak öltözőbe a felek.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, többnyire a két büntetőterület között folyt a játék, így a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az utolsó húsz percre fordulva éppen kezdett fölényt kicsikarni a felcsúti együttes, mégis kissé váratlanul a hazaiak szereztek vezetést. Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, de a szervezett hazai védelmet nem tudták feltörni – Dombó egy ízben védett hatalmasat Favorov ötméteres fejesénél -, így a Puskás Akadémia pont nélkül távozott Zalaegerszegről.

OTP Bank Liga, 30. forduló

Zalaegerszegi TE FC-Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 2559 néző
Vezette: Bognár
Gólszerző: Sajbán (71.)
Sárga lap: Kiss (68.)

Zalaegerszeg TE FC: Dombó – Szendrei, Szafronov, Csóka, Medgyes – Sankovic, Bedi – Mim (Croizet, 61.), Sajbán, Kiss (Németh D., 79.) – Mance

Puskás Akadémia FC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Szolnoki (Soisalo, 85.), Plsek (Favorov, 74.) – Nissilä (Komáromi, 60.), Corbu, Nagy Zs. – Puljic (Colley, 74.)

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!