Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Honvéd eddigi csapatkapitánya a Vasasba igazolt

Hidi Patrik Fotó: honvedfc.hu

A Budapest Honvéd eddigi csapatkapitánya, Hidi Patrik a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Vasashoz igazolt.

A 31 éves középpályás 2007-ben került Kispestre és két rövid, a spanyol Oviedónál és kazah Jertisz Pavlodarnál töltött időszakot leszámítva a piros-feketéknél futballozott. Hidi, aki 2017-ben tagja volt a Honvéd bajnok-, 2009-ben és 2020-ban a Magyar Kupa-győztes együttesének, 281 élvonalbeli összecsapáson lépett pályára, amivel Bodonyi Bélával holtversenyben a tizedik legtöbb első osztályú találkozón szerepelt a kispestieknél.

“Úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem ennyi idő után. Szeretném megköszönni a Honvédnak az élményeket, és azt, hogy partnerek voltak a klubváltásban. Szeretnék a Vasassal minél nagyobb sikereket elérni, legalább akkorákat, mint a Honvéddal, akár egyből egy kupagyőzelemmel”

– mondta a három idényre aláíró Hidi az angyalföldiek honlapján.

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Sportklub oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámjaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!