Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Fehérvár hazai pályán döntetlent játszott a Puskás Akadémiával

A MOL Fehérvár 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Egy VAR által érvénytelenített, majd egy lesállásról született Puskás-góllal indult a Fejér vármegyei találkozó, amelyen a kiesés elől menekülő Fehérvár a félidő közepéig semmi veszélyt nem jelentett a kapura, egyértelműen a vendégek játszottak fölényben. A 25. perctől mutatott először életjeleket a hazai gárda, majd a játékrész utolsó percében egy ígéretes támadás végén kapufáig is eljutott, igaz, a felcsúti Batik Bence révén.

Fordulást követően megszerezte a vezetést a Vidi: egy sarokrúgás után a héten az Újpesttől igazolt Csongvai Áron pörgetett a kapuba. A Puskás Akadémia ment előre az egyenlítésért és Jonathan Levi szép lövésével egyenlített. Nyílt lett a meccs, mindkét együttes a győzelemért támadott, végül azonban meg kellett elégedniük az egy-egy ponttal.

OTP Bank Liga, 20. forduló

MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 1-1 (0-0)
MOL Aréna Sóstó, 2471 néző
Vezette: Vad II
Gólszerző: Csongvai (54.), illetve Levi (82.)
Sárga lap: Kastrati II (66., 90+4.), Flores (87.) illetve Puljic (61.)
Piros lap: Kastrati II (90+4.)

Fehérvár FC: Kovács D. – Fiola, Csongvai, Larsen, Heister (Hangya, 87.) – Pokorny (Christensen, 74.), Flores – Kastrati II, Dárdai P. (Katona M., 82.), Schön – Szabó L. (Kodro, a szünetben)

Puskás Akadémia: Markek – Mezghrani (Bartolec, 70.), Batik, Spandler, Stronati (Slagveer, 61.), Brandon – Corbu, Favorov, Kern (Puljic, a szünetben) – Gruber (Komáromi, 61.), Zahedi (Levi, a szünetben)

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!