Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Fehérvár hátrányból fordítva nyert Azerbajdzsánban

A Fehérvár hátrányból fordítva 2-1-re győzött csütörtökön az azeri Szumgajit vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

A hazaiak, akik még egyetlen európai párharcukból sem jutottak tovább, húsz perc után ugyan vezetést szereztek, de nem sokkal később kiállítás miatt emberhátrányba kerültek, ezt kihasználva pedig a Fehérvár a szünetig a norvég Tobias Christensen góljával egyenlített. Nem sokkal a térfélcserét követően Spandler Csaba fejelte a magyarok győztes találatát, így Pető Tamás vezetőedző sikerrel debütált a kispadon.
A visszavágót jövő szerdán 19 órától rendezik Székesfehérváron, a párharc győztese a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaisi továbbjutójával találkozik a harmadik körben.

Jobban kezdett az azeri csapat, amely mindössze harmadszor szerepelt európai kupaporondon, de még siker egyetlen próbálkozását sem kísérte. A hazaiak nagyobb erőfeszítése húsz perc után nem érdemtelenül góllá érett, Abdullazada egy szöglet után röviden kifejelt labdát bombázott a bal sarokba. Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Fehérvár, amely hamar átvette a játék irányítását. A magyar csapat, amely Hacsajev könyöklése miatt időközben emberelőnybe került, elsősorban a bal oldalon tudta rendre megbontani az ellenfél védelmét, és éppen onnan érkezett Bedi beadása Christensen fejesgólja előtt.

A folytatásra is lendületben maradt a Fehérvár, a kifejezetten agilisan futballozó Bedi a jobb kapufát találta el, nem sokkal később viszont második gólpasszát adva tökéletesen szolgálta ki Spandlert. A vezetés birtokában visszavett a tempóból a magyar együttes, így kiegyenlítetté vált a találkozó, ennek ellenére csak a magyarok előtt adódott gólszerzési lehetőség, Larsen egy ízben a jobb kapufát találta el. A hajrában már egyik gárda sem erőltette a támadásokat, melynek nyomán a Fehérvár minimális előnnyel utazhat haza.

Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés

Szumgajit (azeri)-Fehérvár FC 1-2 (1-1)
Szumgajit
Vezette: Florian Lata (albán)
Gólszerzők: Abdullazada (20.), illetve Christensen (39.), Spandler (52.)
Sárga Lap: Hacsajev (8., 32.), Vujnovic (22.), Dzsenetov (32.), Rezabala (67.), Abdullazada (73.), illetve Serafimov (15.), Pető (65.), Larsen (68.)
Piros lap: Hacsajev (32.)

Szumgajit: Dzsenetov – Muradov, Badalov, Hacsajev, Radovic (Musztafajev, 63.) – Kehat, Abdullazada, Medeiros (Mossi, 85.) – Rezabala, Vujnovic (Ahmadzada, a szünetben), Szadihov (Gulijev, 85.)

Fehérvár FC: Tóth – Melnyik, Serafimov, Spandler, Schön – Csongvai – Katona (Kovács M., 57.), Christensen, Bedi (Larsen, 66.), Pető (Babos, 66.) – Gradisar (Kovács P., 85.)

MTI

Még több Labdarúgás