Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Fehérvár ellen megszakította rossz sorozatát a ZTE

Fotó: Dömötör Csaba

A Zalaegerszeg hazai pályán hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a bennmaradásért küzdő MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának első szombati mérkőzésén.

A mérkőzés gyors fehérvári góllal indult, de a vezetés megszerzése után átengedte a területet a hazai csapatnak, amely így fölényben futballozott. Noha folyamatosan támadott a kék-fehér csapat, a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így Kovácsnak sokáig nem akadt komoly védenivalója a vendégek kapujában. A szünet előtti negyedórában veszélyesebbé vált a Zalaegerszeg, ez pedig hamar góllá érett. Az egyenlítés sem változatott a játék képén, azaz a hazaiak futballoztak támadó szellemben, de a szünetig nem sikerült fordítaniuk.

A második félidőben viszont Szalay nagyszerű szabadrúgásával igen. A Fehérvár hátrányban sem tudott ritmust váltani, sőt, továbbra is a ZTE akarata érvényesült. Az idő múlásával a hazaiak egyre inkább a biztonságot helyezték előtérbe, így kevesebb lehetőség volt, sőt, egy ízben Schön egyenlíthetett volna, de ziccerben a kapu mellé pörgetett. A hajrában sem tudott újítani Fehérvár, a legveszélyesebb szituációt egy kapura tekert szöglet jelentette, így a ZTE biztosan őrizte meg minimális előnyét a lefújásig.

A kék-fehérek hat nyeretlen bajnoki találkozó után gyűjtötték be ismét a három pontot, ráadásul az egyenlítő találatuk 461 perc után az első góljuk volt. A Fehérvár viszont immár öt kör óta nyeretlen az élvonalban.

OTP Bank Liga, 21. forduló

ZTE FC-MOL Fehérvár FC 2-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 2107 néző
Vezette: Farkas
Gólszerzők: Csóka (32.), Szalay (55.), illetve Katona (4.)
Sárga lap: Huszti (35.), Ikoba (76.), illetve Katona (41.), Flores (83.), Schön (85.)

ZTE FC: Demjén – Huszti, Mocsi (Lesjak, 76.), Csóka, Gergényi – Sankovic, Tajti, Szendrei – Szalay, Németh D. (Ikoba, 72.), Ubochioma (Mim, 72.)

MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Nego, Larsen, Csongvai, Heister – Flores, Houri (Christensen, 62.) – Katona, Pető (Szabó L., 56.), Schön – Kodro

Videó: M4sport



Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!