Közösségi oldalak

Labdarúgás

A DVTK legyőzésével elmozdult a kiesőzónából a DVSC

A debreceni gólszerzõ Bárány Donát (k), valamint csapattársai Vajda Botond (b) és Szuhodovszki Soma a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Debreceni VSC – Diósgyõri VTK mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. április 5-én. MTI fotó: Czeglédi Zsolt

Mezőnyfölénye ellenére egy védelmi hibát követően hátrányba került a Debrecen, ám Bárány Donát három góljával, illetve Brandon Domingues találatával fordított, és 4–1-re legyőzte a Diósgyőrt az OTP Bank Liga 26. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Gyorsan nehéz helyzetben találta magát a kiesés elől menekülő Debrecen, ugyanis bő negyedóra játék után hátrányba került, mert Castegren rosszul hátra gurított hazaadására Edomwonyi lecsapott, és kihasználta a váratlanul adódott ziccert. Hátrányban rákapcsoltak a hazaiak, akik kevesebb mint tíz percen belül Bárány révén egyenlítettek. Támadásban maradt a házigazda Debrecen, de a szünetig nem változott az eredmény.

Nem sokkal a térfélcserét követően fordított a hazai gárda, Bárány duplázott úgy, hogy a lövése szerencsésen megpattant egy védőn. Mindössze három perccel később meg is duplázta előnyét a DVSC, Domingues értékesített egy remek kiugratást. A 69. percben a mérkőzés legjobbja, Bárány megkoronázta kiváló teljesítményét, kiharcolt egy büntetőt, melyet maga értékesített, így mesterhármast ért el. A támadó gyakorlatilag egymaga döntötte el a mérkőzést, a DVTK hiába szerzett korán vezetést, nem volt esélye a helyzeteit jól kihasználó Debrecennel szemben.

A DVSC három kör óta veretlen, egymást követő második sikerével pedig elmozdult a kieső pozícióból.

OTP Bank Liga, 26. forduló:

Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 4–1 (1–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5244 néző
Vezette: Bognár
gól: Bárány (25., 52., 69. – a harmadikat büntetőből), Domingues (56.), illetve Edomwonyi (17.)
sárga lap: Holdampf (57.), Kállai (80.)

DVSC: Pálfi – Castegren, Lang, Hofmann (Kocsis G., 72.) – Szécsi, Youga, Malinov (Durasek, 84.), Szuhodovszki (Szűcs T., 66.), Vajda – Domingues (Dzsudzsák, 84.), Bárány (Maurides, 72.)

DVTK: Ogyincov – Szakos (Kállai, 74.), Lund, Bárdos, Sanicanin – Vallejo – Gera D., Holdampf (Bényei, 81.), Skribek (Tiéhi, a szünetben), Benkő (Rakonjac, a szünetben) – Edomwonyi (Huszár, 81.)

MTI

Videó: M4Sport.hu

Még több Labdarúgás