Közösségi oldalak

Hírek

Orosz Pál: Nem kerültünk könnyű csoportba, de szeretjük a kihívásokat

Orosz Pál: Nem kerültünk könnyű csoportba, de szeretjük a kihívásokat

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Konferencia-liga csoportkörének pénteki sorsolása után az UEFA hivatalos honlapjának beszélt a várakozásairól.

„Ez már sorozatban az ötödik csoportkörünk, játszottunk már igazán kemény ellenfelek ellen – idézi a fradi.hu a húzáson személyesen is jelen lévő Orosz Pált, aki az UEFA-nak nyilatkozott. – Ez egy nehéz, de csodálatos csoport. A tavalyi szezonban az UEFA Európa Ligában a legjobb 16 közé jutottunk, idén is szeretnénk legalább ezt a szintet elérni. Mint mondtam, nem kerültünk egy könnyű csoportba, de szeretjük a kihívásokat.”

A sportvezető kiemelte a tavalyi döntős Fiorentinát – az olasz klub kapcsán megemlítette az Újpestet is.

„Minden egyes mérkőzés ugyanolyan fontossággal bír, nem mondhatjuk, hogy ez vagy az lesz a fontosabb. A legnagyobb meccs a Fiorentina elleni lesz, mert Magyarországon a legnagyobb riválisunk szintén lila, úgyhogy biztosan sok szurkoló fog kilátogatni Firenzébe, akárcsak a mi csodálatos budapesti stadionunkba. Ez egy nagyszerű kihívás, nagyszerű időszak.”

Borítókép: Orosz Pál MTI fotó: Máthé Zoltán

A Konferencia-liga csoportjai:
A csoport:
Lille (francia)
Slovan Bratislava (szlovák)
Olimpija Ljubljana (szlovén)
KÍ (feröeri)

B csoport:
Gent (belga)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Zorja Luhanszk (ukrán)
Breidablik (izlandi)

C csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)
Viktoria Plzen (cseh)
Asztana (kazah)
Ballkani (koszovói)

D csoport:
FC Bruges (belga)
Bodö/Glimt (norvég)
Besiktas (török)
Lugano (svájci)

E csoport:
AZ (holland)
Aston Villa (angol)
Legia Warszawa (lengyel)
Zrinjski (bosznia-hercegovinai)

F csoport:
FERENCVÁROS (magyar)
Fiorentina (olasz)
Genk (belga)
Csukaricski (szerb)

G csoport:
Eintracht Frankfurt (német)
PAOK (görög)
HJK (finn)
Aberdeen (skót)

H csoport:
Fenerbahce (török)
Ludogorec (bolgár)
Spartak Trnava (szlovák)
Nordsjaelland (dán)

A négyes első helyezettje egyből a nyolcaddöntőbe kerül, a második pedig játszik a 16 közé jutásért az Európa-liga egyik csoportharmadikjával. A sorozat döntőjét május 29-én rendezik Athénban.

A csoportkör mérkőzéseinek időpontjai:
1. forduló: szeptember 21.
2. forduló: október 5.
3. forduló: október 26.
4. forduló: november 9.
5. forduló: november 30.
6. forduló: december 14.

A Ferencváros csoportmeccseit az M4 sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!