Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Törökország elleni, március 20-án és 23-án megrendezésre kerülő Nemzetek Ligája osztályozós párharcra.
A mester kapusposzton „visszatért” a korábban megszokotthoz: Gulácsi Péter a tavaly októberi és novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre kérte a távolmaradását, de a jelenlegi keretbe már a Leipzig kapusa is bekerült. Ugyancsak ott van Dibusz Dénes, aki a Ferencváros januári, a Frankfurt elleni Európa-liga-mérkőzésen szenvedett súlyos csípősérülést, mostanra viszont felépült, s a vasárnapi, Debrecen elleni bajnokin már ő állt a zöld-fehérek kapujában.
Meghívót kapott a Bournemouthban remeklő Kerkez Milos, ami tulajdonképpen nem meglepő, ám a védő a visszatérő térdpanaszai miatt az októberi és novemberi találkozókon lemondta a szereplést, aminek kapcsán Rossi akkor kritikát fogalmazott meg – azóta a felek elmondták, semmiféle nézeteltérés nincs köztük, a folyamatosan kapcsolatban állnak.
Szalai Attila a tavalyi Európa-bajnokság után a játékpercek hiánya miatt kikerült a keretből, télen viszont Belgiumba szerződött, a Standard de Liége-ben pedig egyre többet kap lehetőséget, a mister ennek megfelelően újra bizalmat szavazott neki.
Ahogy az várható volt, ott van a kapitány névsorában a 19 esztendős, wolfsburgi Dárdai Bence – a német utánpótlásban pellérozódó középpályás bátyjai, Palkó és Márton nyomdokain járva néhány hete jelentette be, hogy felnőttként nem a Nationalelfben, hanem a magyar válogatottban szerepelne. Rossi elmondta, elsősorban hatos pozícióban számolnak vele, de a legifjabb Dárdai rendkívül sokoldalú futballista, szinte bárhol bevethető: akár hatosként, akár nyolcasként, akár tízesként magabiztos pont lehet, aki megfelelően össze tudja kötni a védekezést és a támadást.
A középpályán Tóth Alex személyében akad egy másik újonc is. A Ferencváros tehetséges fiatalja Robbie Keane irányítása alatt beverekedte magát a magyar rekordbajnok kezdőjébe, amit Rossi meghívóval honorált. Újra magára öltheti a címeres mezt Styles Callum, vele legutóbb a németországi Európa-bajnokságon számolt a kapitány, az azóta lejátszott hat Nemzetek Ligája-megmérettetésre viszont nem lett behívva.
Ennek hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a Spezia játékosa januárban megsérült, ami miatt egy hónapot ki kellett hagynia – február második felére ugyan felépült, de a Catanzaro és a Südtirol ellen végig a kispadon ült, a vasárnapi, Pisa elleni bajnokin beállt ugyan, de mindössze 12 percet kapott. A támadósorban nincs meglepetés, Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool) vagy Varga Barnabás (Ferencvárosi TC) rohamozhatja az ellenfelek kapuját.
A magyar válogatott március 20-án Isztambulban, 23-án pedig a Puskás Arénában játszik Törökországgal, a tét a Nemzetek Ligája A-osztályában maradás.
