Közösségi oldalak

Hírek

Leváltotta Horváth Dávidot az MTK Budapest

A szezon második felére Pinezits Máté váltja Horváth Dávidot a labdarúgó Fizz Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzői posztján.

A fővárosi együttes kedden a honlapján közölte, hogy a vezetőség a klub hosszú távú szakmai koncepciójának részeként átalakítja a sportigazgatási struktúráját, s a döntés értelmében az őszi szezont követően változás történik a felnőtt csapat élén is.

“Horváth Dávid több mint három és fél éves vezetőedzői szerepvállalást követően a jövőben a klub hosszútávú szakmai stratégiájáért felelős szakemberként folytatja munkáját. A felnőtt csapat irányítását a tavaszi szezontól Pinezits Máté veszi át”

– írták.

Kiemelték: a szakember kiválasztásánál döntő szempont volt, hogy “az MTK identitását ismerő, a fiatalokkal is eredményesen dolgozó edző érkezzen”.

“A vezetőség bízik benne, hogy szakmai felkészültsége és elhivatottsága révén új lendületet ad a csapatnak, miközben az építkezés a kijelölt szakmai irány mentén halad tovább”

– fogalmaztak, hozzátéve, hogy a klubvezetés számára kiemelten fontos volt, hogy Horváth Dávid tapasztalata és szakmai tudása

“házon belül maradjon”.

“Ez a lépés túlmutat egy hagyományos edzőváltáson. Egy hosszabb időszak és közös gondolkodás eredménye ez, amiből meggyőződésünk szerint a klub hosszú távon profitálni fog. Horváth Dáviddal az elmúlt években mindvégig őszinte, partneri kapcsolatunk volt, ezért az elmúlt időszak történéseit is reálisan tudtuk közösen értékelni. A döntést az MTK Budapest jelenének és jövőjének figyelembevételével hoztuk meg”

– nyilatkozta a váltás kapcsán Selei András klubigazgató.

A sportvezető hozzátette, a vállalt filozófiájukhoz a legjobb vezetőedzőt találták meg Pinezits Máté személyében, aki új látásmódot is hozhat az öltözőbe. A 41 éves szakember korábban még nem dolgozott az élvonalban, tavaly nyár óta az NB II-es Kozármislenyt irányította.

“Hisszük, hogy ez a változás egy új lehetőség is egyben minden fél számára”

– zárta Selei.

Az MTK – amely az utolsó idei fordulóban, szombaton Zalaegerszegre látogat – 17 forduló után húsz ponttal a nyolcadik helyen áll az NB I-ben, de legutóbbi négy bajnokiját elveszítette.

MTI