
Fotó: fradi.hu
Kady Borges az orosz élvonalbeli Krasznodarból érkezett bajnokcsapatunkhoz. Isaac Pappoe és Raul Gustavo után újabb játékossal erősítette meg keretét bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk. A Fradiban folytatja pályafutását a brazil Kady Borges.
– Kady-t nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen nem is olyan rég személyesen is megtapasztalhattuk, hogy milyen képességekkel rendelkezik, a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-selejtezők alkalmával láthattuk őt a mieink ellen játszani. Ő egy nagyon dinamikus játékos, aki a pálya utolsó harmadában folyamatos gólveszélyt jelent, akár az előkészítéseivel, akár a saját helyzeteivel. Egy nemzetközi szinten is tapasztalt játékosról van szó, aki tudja, milyen egy selejtezősorozatban nyomás alatt teljesíteni. Azt várjuk tőle, hogy mihamarabb beilleszkedik, és már az első perctől kezdve nagy segítségünkre lesz a támadó harmadban – mondta az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás az új igazolásról.
Kady Borges két év alatt összesen 75 mérkőzésen 28-28 gólt és gólpasszt jegyzett az azeri együttesben, 2023 telén viszont Oroszországba, Cristian Ramírez korábbi csapatába, a Krasznodarba igazolt. Az elmúlt másfél évben 44 tétmeccsen hétszer volt eredményes négy gólpassz mellett.
Érdekesség, hogy Borges apai nagyapja révén lengyel származású. A brazil játékos 2022 novemberében elindította a honosítási eljárást a lengyel állampolgárság megszerzése érdekében, mert korábban kijelentette, hogy a lengyel válogatottban szeretne szerepelni.
Forrás: fradi.hu
