
Fotó: fradi.hu
Balhátvéddel erősödött a regnáló bajnok. A Fradi hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 24 éves Nagy Barnabás a Nyíregyháza Spartacus együttesétől érkezik az FTC-hez.
A Fradi a hivatalos oldalán jelentette be a hírt, hogy szerződtették a 24 éves bal oldali szélső védőt, Nagy Barnabást. A 36-szoros magyar bajnok röviden be is mutatta új igazolását, akiről azt írták, hogy a Szigetvári TK-nál kezdte a focit, majd a Pécsi MFC utánpótláscsapataiban fejlődött tovább. 2016-ban az FTC akadémiájára került, ahonnan a Szentlőrinc SE-hez ment, majd egy év után innen az MTK U19-es csapatához igazolt.
A kék-fehérek utánpótláscsapatától az Ajka vette kölcsön a fiatal futballistát egy szezonra. Az MTK ezután kétszer is kölcsönadta korábbi csapatának, a Szentlőrincnek, végül 2023-ban innen ment Nyíregyházára. Ott aztán minden sorozatot figyelembe véve 90 mérkőzésen lépett pályára, 1 gól és 12 gólpassz volt a mérlege. Egyetlen élvonalbeli gólját 2024. szeptember 21-én a DVSC 3-2-es legyőzése alkalmával szerezte.
