Közösségi oldalak

Hírek

196 centis védőt igazolt a BFC Siófok csapata

Polyák Kristóf személyében új játékos igazolt Siófokra. A 2004-es születésű belső védő a PMFC-től igazolt a Balaton-parti csapathoz!

Kristóf számára nem ismeretlen a környezet, mivel a 2017/2018-as szezonban a Siófoki Bányász SE játékosa volt, amikor a Molnár Ferenc által irányított U14 az első osztályban szerepelt. Az új igazolás játszott a Főnixben, a Videoton FC Fehérvár elődeiben, a Budapest Honvéd MFA-nál, a Kecskeméti TE-nél, és szerepelt kölcsönben Tiszakécskén is.

A klub médiuma beszélgetett vele, az első edzőmérkőzés előtt.

– Milyen emlékeid vannak az itt töltött időszakról?

– Nagyon szerettem itt lenni, nagyon sok jó embert ismertem meg az 1 év alatt, akikkel azóta is jóban vagyok, nagyon jó barátaim, ezáltal megvan a siófoki kötődésem. Molnár Ferenccel azóta is jó kapcsolatot ápolunk. Kezdettől fogva belső védő pozícióban játszottam, ezért külön öröm volt, hogy ennek ellenére 7 gólt sikerült szereznem.

– Milyen érzés most visszatérni Siófokra?

– Mintha dejavum lenne, ahogy ide beléptem! Nagyon jól fogadtak a társak, nagyon jó a közösség! Mindenki kedves, befogadó, segítőkész! Nagyjából ismerem a járást itt, a közeget, a családias légkört, jó volt ide visszatérni nagyon!

– Mit vársz magadtól az előttünk álló tavaszi szezonra?

– Mindent meg fogok tenni, hogy a csapat segítségére legyek! Kecskeméten NB I-es kerettag voltam, ezeket a tapasztalatokat és az ott tanultakat próbálom majd megosztani a fiatalokkal. Igyekszem majd a maximumot kihozni magamból és segíteni a társaim mindenben, ahogy tudom, és jó teljesítményt hozzátenni a csapat sikeres szerepléséhez! Nagyon bízom benne, hogy elkezdjük már az elején gyűjtögetni a pontjainkat, és felzárkózunk majd a középmezőnyhöz. Minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán, mert a jelenlegi helyezéstől többre hivatott ez a csapat!

Szeretettel köszöntünk újra Siófokon Kristóf, és sok sikert kívánunk sárga-kék színekben!