Közösségi oldalak

Labdarúgás

Könnyedén nyert a Fehérvár a Honvéd ellen

A fehérvári Fiola Attila (b) és a kispesti Makszim Plakuscsenko (j) a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában játszott MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd mérkõzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2022. augusztus 7-én. MTI fotó: Krizsán Csaba

A MOL Fehérvár simán, 4-0-ra legyőzte a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.


Mezőnyjátékkal és fehérvári labdabirtoklási fölénnyel telt a mérkőzés első félórája. A Honvéd masszív védekezésből próbált gyors ellentámadásokat vezetni, ám ebből kevés valósult meg, semmi veszélyt nem jelentettek a hazai kapura. A Fehérvár sokáig kereste a rést a vendégek védekezésén, amit végül Dárdai Pál talált meg, majd nem sokkal később megduplázta vezetését a házigazda Kenan Kodro jóvoltából.

A szünetről egy másik Honvéd jött ki a pályára, amit egy kimaradt ziccer és egy veszélyes szabadrúgás is jelzett. A Fehérvár ettől függetlenül magabiztosan őrizte előnyét, támadásaiban ott volt az esély a harmadik találatra, ami a csereként beálló Funsho Bamgboye első labdaérintéséből össze is jött. A hajrában egy másik cserejátékos, Budu Zivzivadze is eredményes volt, így lett kiütéses a fehérvári győzelem.

OTP Bank Liga, 2. forduló

MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd FC 4-0 (2-0)
MOL Aréna Sóstó, 3517 néző
Vezette: Vad II
gólszerző: Dárdai P. (30.), Kodro (34.), Bamgboye (72.), Zivzivadze (83.)
sárga lap: Dárdai P. (65.), Makarenko (76.), illetve Bocskay (12.), Jónsson (20.)

MOL Fehérvár: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Sabanov, Heister – Rúben Pinto (Makarenko, 61.), Bumba (Pokorny, 70.) – Petrjak (Bamgboye, 70.), Kodro (Zivzivadze, 70.), Dárdai P. (Babos B., 86.)

Bp Honvéd: Szappanos – Jónsson (Doka, 43.), Prenga, Cirkovic (Kocsis D., 61.), Lovric, Tamás – Mitrovic (Lukic, a szünetben), Bocskay, Plakuscsenko, Zsótér – Ennin (B. Traoré, 75.)

YouTube felratkozás!

További cikkek a témában: Labdarúgás

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Sportklub oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámjaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!